És a nagy nap, amikor minden eldőlt...

Az előző napi diákgála fáradalmain túlesve már nyugodtabb szívvel, de azért lázas készülődésben telt el az a bizonyos április 17., azaz a Táncsics Nap délelőttje. Berendeztük az udvaron a sátrat, a termeket, ahová programokat szerveztünk, és mindenki szorgos hangya módjára kivette a részét a dologból. Az inni- és ennivalók rekordidő alatt fogytak el, miközben csak folyt a szavazás. A programokon elég sokan vettek részt, bár volt, ami jelentkezés hiányában elmaradt, de például a szépségverseny, a tűzzsonglőrök bemutatója, az UV-pingpong, a csocsóasztal és az ingyenölelés nagy sikert arattak.

Egy kisebb huzavona után végre felkerültek a színpadra az ajándékok, majd igazgató úr is a kezébe vette a mikrofont - egyedül csak a hatalmas hangszórók némíthatták el a pártok lelkes éljenzését.

Már a címek átadásakor is majd' kirobbant az örömtől kicsiny pártunk, hiszen rengeteg díjat vehettek át a mi lányaink: Az év diáklánya Bereczki Bia, Miss Táncsics Skultéti Lilla, Az év párja pedig Molnár Barbi és barátja, Őze Tibi lett.

És akkor jött az, amire már hónapok óta készültünk. Az Eredményhirdetés.

Ahogy végighaladtunk a pártprodukción, a pártvideón és magán a pártszavazáson, nem hittük el, hogy mi történik, sem azt, hogy ez velünk történik. Persze én csak a magam nevében beszélhetek, de állíthatom, hogy a legtöbben nem számítottunk arra, hogy nyerjünk, de ilyen elsöprő sikerről végképp nem is mertünk álmodni. A fiúk ordítoztak, a lányok sírtak és sikítottak, és mindenki ölelt mindenkit, válogatás nélkül. És amikor igazgató úr a pártvezért hívta fel a színpadra, mi csak álltunk, mert hogy a francba küldenénk fel ofő macskáját?!, végül az egész osztály felrohant és ott éljenezett. Mivel Ákoska fél az autózástól (és valószínűleg a kavargó embertömegnek se örült volna), a palást András Xavér vállára került, de lélekben mind tudtuk, hogy ezt közösen hoztuk létre, tehát a palást akármelyikünkre kerülhetett volna.

Persze a pártválasztás utóhangja kicsit belepiszkított az örömünkbe. Rossz pletykák, szitkozódások, de főleg csalódottság keringett a levegőben. Utóbbit tökéletesen megértjük (vagyis hát megértem, most is csak a magam nevében beszélek igazából), mert láttuk, hogy mindenki keményen dolgozott, beleadott apait-anyait, és a szavazás eredményein nem pont azt láttuk, hogy mindenki a megérdemelt helyére került. De nem mi döntöttünk így, hanem a szavazók, a Táncsics Gimnázium tanulói, minden az ő kezükben volt. Én már csak azt tudom remélni, hogy így, a játék lezárásával szépen elcsitulnak majd a hangulatok, és ha újra összefutunk, már csak arra fogunk emlékezni, hogy milyen jó volt kiszabadulni egy kicsit a szürke hétköznapokból.